Hiába élnek együtt akár évtizedek óta, kevés az olyan család, ahol mindenkinek ugyanolyan a hőérzete. Apukának általában 20 fokon is melege van, anyuka pedig még 23 fokban is fázik. A gyerekek egész nap a földön ülnek és a papucsot hírből sem ismerik, de nem szeretnénk, hogy felfázzanak vagy betegek legyenek. Szinte minden okos fűtésvezérléssel kapcsolatos megbeszélés így kezdődik. A legszebb azonban, hogy minden otthonban egészen más, az adott család életstílusához, a ház adottságaihoz és az egyedi igényekhez maximálisan igazodó fűtésvezérlési rendszer tudunk építeni.
Helyiségenként vezérelhető fűtésrendszer
Egy ház helyiségeinek hőmérséklete teljesen eltérő lehet a fekvésétől, benapozottságától és funkciójától függően. Ezért sokkal költséghatékonyabb, ha az egész ház egyenletes fűtése helyett helyiségenként külön vezérléssel érjük el a kívánt hőfokot. Az iNELS okos fűtésrendszerrel minden egyes szobában megadhatjuk az ott kívánt hőmérsékletet. Sőt, ezt az otthontartózkodástól, napszaktól és az egyedi életritmustól függően teljesen egyedi módon szabályozhatjuk. Miért fűtsük a teljes lakást egész éjjel, amikor a hűvös, 18-19 fokos szobában lehet a legjobbat aludni? Miért ne léphetnénk kellemesen meleg nappaliba reggelenként? Miért fűtsünk maximális teljesítményen napközben, amikor az egész család dolgozik vagy óvodában, iskolában van? És miért ne érkezhetnénk mégis meleg otthonba a nap végén?
Ez mind csak programozás kérdése.
Az iNELS fűtésvezérléssel a nap minden szakában kellemes hőmérséklet érhető el, ráadásul felesleges energia- és pénzpazarlás nélkül.
Körülményekhez igazodó fűtéskapcsolás
Az okos fűtésvezérlés nagy előnye, hogy nem egyszerűen csak automatizáljuk a fűtésrendszer működését, hanem a körülmények változásához igazodva, akár az árnyékolókkal összehangoltan, minden nap teljesen egyedileg, emberi beavatkozás nélkül, automatikusan működtethetjük azt.
Hideg tél van, de kint süt a nap? A rendszer máris húzza fel a redőnyöket, hogy a nap hőenergiája is fűteni tudja a helyiséget. Forró nyári nap van és a nap már az ablakokat tűzi? A rendszer azonnal leengedi a árnyékolókat, ezzel is megakadályozza, hogy a lakás túlságosan felmelegedjen és felesleges energiát kelljen a hűtésre pazarolni.
Ki szeretnénk szellőztetni a szobát? A rendszer azonnal érzékeli az ablaknyitást és leállítja a fűtést. A szokásostól eltérő időben mentünk el otthonról, ha a riasztó is része az okosház rendszernek, akkor élesítéskor máris leállítja a fűtést.
Az iNELS fűtésvezérléssel télen nyáron a lehető legoptimálisabb energiafelhasználással tarthatjuk ideális hőmérsékleten a lakást. A rendszer megadott időközönként ellenőrzi a helyiség hőmérsékletét és a változásnak megfelelően azonnal reagál is.
Távirányítók nélkül teljesen automatikusan
Jó dolog, hogy minden műszaki eszközhöz távirányítókat is adnak. Kettőnél több távirányító használata viszont már bonyolult és frusztráló. Nem is szívesen használjuk őket. Az iNELS okosházakban ehelyett egyetlen fali panelre tesszük az összes eszköz vezérlését. Így ugyan a fűtésvezérlés automatikusan, emberi beavatkozás nélkül is működik, szükség esetén kényelmesen egyetlen gombnyomással állíthatunk rajta. Természetesen az eszközök távolról, mobileszközök segítségével is bármikor, bárhonnan elérhetők.
Az okos fűtésvezérléssel:
- szinte bármilyen típusú fűtéssel automatikusan, emberi beavatkozás nélkül működtethető az okos fűtésvezérlésed,
- akár helyiségenként szabályozhatod az otthonod hőmérsékletét,
- távirányítók helyett egyetlen fali panelen kezelheted az összes helyiség fűtését,
- mobileszközről bármikor, bárhonnan elérheted a vezérlőrendszert,
- télen és nyáron a legideálisabb hőmérséklet vár majd otthon,
- tökéletesen az életmódodhoz igazíthatjuk a fűtésrendszer működését,
- a külső körülmények figyelembevételével optimalizálhatók a költségek,
- a leghatékonyabb fűtés valósítható meg felesleges energiapazarlás nélkül,
- egyetlen percig sem kell feleslegesen fűteni vagy hűteni a lakást,
- az otthontartózkodáshoz tudjuk igazítani a melegvíz keringető működését is
- utazások vagy távollétek alatt jelenlétszimuláció állítható be stb.
Az okos fűtésvezérlés az okosotthonok egyik legfontosabb eleme, hiszen az adott család életritmusához, szokásaihoz tökéletesen illeszkedő programozással akár a fűtési energia 30-50%-a azonnal megspórolható.
Kérj időpont okosház bemutatóra és nézd meg a saját szemeddel, hogy lehetne költséghatékonyabb az otthonod! Hívj most!